A tanév végén sok minden után tudunk sóvárogni. Sóvárgunk, hogy végre ne kelljen korán kelni, dolgozatokat írni. Sóvárgunk a nyárban rejlő élményekre. Egy-egy forró napon arra vágyunk, hogy a strandon legyünk, és valami finom hideget igyunk. De nem csak a testünk tud sóvárogni, hanem a lelkünk is. Például egy kedves, bátorító szóra egy megterhelő élethelyzetünkben. Vagy arra, hogy egy barát meghallgasson. Legfőképpen pedig Isten után sóvárog a lelkünk – még ha sokszor ezt nem is így azonosítjuk be. Pedig szívünk legmélyén arra vágyunk, hogy az ő szeretete legyen az, ami felfrissít, ami megerősít, ami megnyugtat.
A zsoltáríró a templom után sóvárog. Miért pont a templom után? Azért, mert a templom jelenti azt a kiemelt időt és teret, ahol és amikor Istenre figyel. Ez jelentheti a konkrét épületet és a benne összegyülekező közösséget, és jelentheti az életünk bármely pillanatát és helyszínét. Szükségünk van templomokra. Arra, hogy időt és teret adjunk Istennek. Arra, hogy a lelkünk sóvárgásával Istenhez forduljunk.
A nyár sok élményt tartogathat a számodra. És az is lehet, hogy nem lesz benne semmi különleges. De bárhogyan teljék is a szünet, a lelked sóvárogni fog Isten után. És abban biztos lehetsz, hogy bárhol járj, Isten elérhető lesz. Mert az Ő szíve is arra vágyódik, hogy vele találkozz. Ezért ad gyülekezeteket, istentiszteleteket, táborokat. Olyan tereket és időket, ahol a sóvárgó szívedet megelégíti önmagával. Figyelj arra, mire sóvárogsz valójában, és keresd azokat a helyeket és időket, amikor Istennel találkozhatsz! Ő már készíti mindezt számodra!