Advent… Az év egyik legszebb időszaka. Sokan már hetekkel az első vasárnap előtt kacérkodnak a gondolattal, hogy végre karácsonyi zenét kellene hallgatni. Másoknál szép lassan már novemberben belopódzik egy-egy adventi dísz, ami pont arra mutat rá, hogy sokszor mennyire nehezen várjuk ki az adventi időszakot. Mikor lehet már végre dekorálni, koszorút készíteni, mézeskalácsot sütni és díszíteni. Hivatalosan és tervezetten is lelassulni (bár ez legtöbbször egy elérhetetlen álom az adventben) és vágyni, hogy közelebb kerülhessünk Istenhez. Békesség, szeretet, bensőségesség és ünneplőbe öltözött igei gondolatok. Ez az, amire vágyunk.
Na és most itt van ez az igeszakasz: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll vigyázzon, hogy el ne essék!” Kíméletlen őszinteséggel figyelmeztet, és belepörköl a mi csodálatos adventi álmodozásainkba, de mégis helyre billent. Az adventi időszak a várakozás ideje. Várunk arra, Aki eljött és Aki el fog jönni. Mégis a készülésünkben, a sok programban, koncertben, karácsonyi vásárban, mézeskalácsban, égősoron, káoszba fulladt családi vacsorán a legkönnyebb Róla elfelejtkezni, Aki miatt mindezt ünnepeljük. Megannyi külső és belső tényező küzd azért, hogy elessünk és megfeledkezzünk Róla.
„Aki tehát azt gondolja, hogy áll vigyázzon, hogy el ne essék!” talán félelmetes terhet ró ránk ez a felszólítás. Ha viszont tovább olvassuk Pál levelét, akkor azt láthatjuk, hogy ebben sem vagyunk egyedül, mert a hűséges Isten ott áll mellettünk a mi adventi várakozásunkban is.
Adja Isten, hogy egy olyan adventünk lehessen, ami valóban közelebb visz Hozzá, és engedi, hogy a csillogás, az ünnepi hangulat és a díszek mögött meglássuk Őt magát.